Érdekes, hogy rögtön egy igen fiatal blues zenésszel kezdem a kedvenc előadók felsorolását, akit ráadásul még én is csak pár napja ismerek, de rögtön az első videójával úgy megfogott, hogy azóta sem akarok mást hallgatni. Megunhatatlan. És ráadásul nő. És ráadásul a fejlécen is az ő gitárja és kezei vannak! :)

Egy nő gitárral a kezében többnyire csak aranyos. Az egyetlen, akit valamire értékeltem korábban az Sheryl Crow volt. Joanne Shaw Taylor viszont ízig vérig blues zenész. Nem egy klasszikus szépség, de a nocasterével a kezében, ahogy játszik, rögtön a második legjobb nő lesz a világon. (Csak a tisztánlátás érdekében, az első a feleségem, hiszen azért vettem el!)

Szóval itt van ez a lány, mert, hogy mindössze 24 éves és úgy gitározik, ahogy csak a legnagyobbak tudnak. Két albumon van túl. Az elsőt 2009 januárjában adta ki a Ruf Records, White sugar címmel és 2010-ben meg is kapta érte a BritishBlues Awards legjobb énekesnőnek járó díját. Idén novemberben aztán kijött a második album is, a Diamonds in the Dirt. A két lemez producere a korábban már SRV-vel és Santanaval is együtt dolgozó Jim Gaines.

16 évesen fedezték fel Joanne-t, méghozzá Dave Springfield (Eurytmics), aki 2002-ben európai turnéra is indult a fiatal lánnyal (D.U.P.). Ebben a csapatban ott volt még Jimmy Cliff is.

Ez a '86-ban, a közép-angliai Black-Cauntry-ből származó lány azóta már bejárta a világot. 8 évesen kezdett gitározni, 13 évesen kapott először elektromos hangszert. A kedvencei SRV, Albert Colins és Jimi Hendrix lettek, de ott van még a listában BB King, Budy Guy, Jimmie Vaughan, John Mayer és Freddie King is például.

 Lelkes résztvevője volt a 2009-es Blues Caravan turnénak, ahol saját bevallása szerint rengeteget tanult kollégáitól.

Mindig van mit tanulni, mondaná a bölcs és milyen igaz.

A zenei tudásáról beszélni szinte lehetetlen, mert számomra leírhatatlan. És nem is igazán szeretek zenei téren elemzésekbe bocsátkozni. 3 féle zene van. A jó, a rossz, és a töltelék.

Joanne Shaw Taylor JÓ zenét játszik és ez az én értékrendszeremben mindent elmond róla! Kedvcsinálónak itt egy videó! Jó szórakozást! Isten éltesse a Bluest!